|
|
Zene
Utolsó hsz:
atcq
Idõpont: 11:43
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Ha úgy vesszük, hogy utóbbi években nyertünk a nyitányon és nem jött a siker, akkor most vereséggel kezdve bizakodó vagyok. |
|
Tavaly se nyertünk a Wings ellen az első meccsen.
|
| |
|
|
Válasz Yeti hozzászólására (#39351) |
|
|
|
|
|
|
|
Hát ezt a vereséget saját magunknak köszöhetjük. Even-ben jók voltunk, még annak ellenére is, hogy az első két sorunk tényleg gyenge volt. Emellett kb 3 100%-os helyzetet is sikerült kihagyni. A PP továbbra is botrány, annak ellenére, hogy állítólag két napot erre szántak a campen, sajnos ehhez Barrie se tudott sokat hozzátenni. Varlamov nagyon jó volt.
|
| |
|
|
|
|
Igen, külön öröm látni hogy míg a mi csatáraink alszanak, addig Mueller, Stewart, Wolski meg Winnik parádézik.
|
| |
|
|
Válasz Kid hozzászólására (#39352) |
|
|
|
|
|
|
|
Kb. ezt vártam. Nem maradtam fent, de az összefoglalóból továbbra is világlik, hogy nem bírunk a hülye taktikáktól és a saját harmadban eladott korongoktól megszabadulni. Arról már ne is beszéljünk, hogy ha kicsit arrébb nézünk, akkor Stewart 2 gól és Shatty szép asszisztot nyomott a ruszki gyereknek. Milyen jó, hogy el kellett őket hajtani.
|
| |
|
|
|
|
Ha úgy vesszük, hogy utóbbi években nyertünk a nyitányon és nem jött a siker, akkor most vereséggel kezdve bizakodó vagyok.
|
| |
|
|
|
|
A 2. harmad után elaludtam. Downie egy barom! Azon ment el a meccs.
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz panki hozzászólására (#39349) |
|
|
|
|
|
|
|
az utolsó harmadot láttam csak, downie nem tudom hogy lőtt vasat üres kapunál két méterről....
Idegesítő volt, hogy 3-2-nél a vége előtt másfél percig nem tudtunk kijönni a harmadból, bár biztos a kiállítások is sokat kivettek a srácokból.
|
| |
|
|
|
|
Az első két sor láthatatlan volt, talán McGinn mutatott valamit, PAP és Duchene emberhátrány volt ezen a meccsen. Downie elképesztő buta. Borzasztó kiállításokat szed össze, ezekből érkezett meg a meccsre a Wild, a végén megkoronázva a napi teljesítményét még egy üreskaput is kihagy 2-3-nál. Pedig ha az ominózus három megmozdulása nem lett volna, ő lett volna a csapat legjobbja, de néhány hibával mindent romba dönt. Az egész csapatból egyedül Varlamov és Mitchell dícsérhető, a többiek lézengtek.
Bordeleau nem sokat tesz hozzá, alá kell iratni Factort és Olvert tenni ki a 4. sor szélére. Így lenne 4 olyan sorunk, akikben benne van a gól. Viszont egy olyan sem, ami a meccsenkénti gólt konzisztensen hozni tudná.
PK nem volt rossz, a 2 perc 3 on5-ot nagyon nehész kihúzni, a PP viszont gyenge volt.
Amúgy ez az első meccs volt, méghozzá idegenben, nem érdemes még temetni a caspatot, ha az első két sor kicsit magáratalál, akkor jó meccseket fogunk játszani.
|
| |
|
|
|
|
A húzóemberek nullák, így nehéz nyerni, talán csak Varlamov kivétel.
|
| |
|
|
|
|
Nem tudom mi zavar ma jobban, Zanon 4-esben vagy a töketlenségünk támadásban.
|
| |
|
|
|
|
Ekment a meccs a rohadt emberhátrányokon. Downie néha kicsit kenyugodhatna, O'Byrne mem mindig is buta volt. :(
|
| |
|
|
|
|
Az jó lesz, ha EJ megsérül
|
| |
|
|
|
|
Tudtam, hogy PK-ban szopni fogunk. :(
|
| |
|
|
|
|
Nem vagyunk eddig rosszak, de a PP-ket vissza fogják kapni, és attól azért nagyon félek. Egyelőre jobban pörgünk, de életveszélyes a csatársoruk. Nem mi vagyunk az esélyesek még most sem.
|
| |
|
|
Válasz masterpiece hozzászólására (#39341) |
|
|
|
|
|
|
|
Jó reggelt!
Ismét itt.
Staz üres kapunál inkább cifrázta, de ettől függetlenül jól nyomjuk.
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#39340) |
|
|
|
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#39339) |
|
|
|
|
|
|
|
Mitchellé az első gól
|
| |
|
|
|
|
O'Brien lesz az egyik aki pihen.
Sacco azt is elmondta, hogy Berrie és Zanon is kezd, méghozzá párban (Berrienek örülök, ő legalább játékban van). Gondolom EJ és Hejda helye tuti, tehát a Hunwick, Wilson, O'Byrne hármas egyik tagja fog még üldögélni. Remélem nem Wilson. :)
|
| |
|
|
|
|
Pierre LeBrun @Real_ESPNLeBrun
There was dialogue today between the Avalanche and Ryan O'Reilly's camp (Pat Morris/Mark Guy of Newport Sports) but still no progress...
|
| |
|
|
|
|
Szia!
Az itt megadott e-mail címemre írhatsz nyugodtan. Ha tudok, válaszolok!
|
| |
|
|
Válasz manders hozzászólására (#39335) |
|
|
|
|
|
|
|
Sziasztok!! Évek óta követem a fórumon történő eseményeket, de azokban nem szoktam aktívan részt venni. Most az idénykezdéstől viszont szeretném még szorosabban követni a csapatot, mind itt, mind GCL-en . Ennek az előfizetésével kapcsolatban szeretnék pár rövidebb kérdést feltenni. De nem akarok túl hosszú off-ot itt, ezért vkitől kérhetek segítséget e-mailben ??
Már csak pár óra és kezdődik :) GoAvs!!
|
| |
Prospect
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Wilson kihagyta a mai edzést. Egyenlőre nem tudni, hogy miért.
|
| |
|
|
|
|
Azért titkon bíztam benne, hogy ilyenkorra már megegyeznek és a szezonnyitón ott lesz
|
| |
|
|
|
|
Nehéz kérédés. Duchene bevállalt egy bridge contactot, de neki jó esélye van rá, hogy 2 év múlva megkapja az 5-6 milliót. Rá szabják a sorokat, külön hozzá igazítva, neki igazoltak egy szélsőt (PAP), rendre megkapja a top line társakat, a 1st line jégidőt és a PP időt. Ezzel szemben Factornak jó eséllyel Olverek és Kobasew-ek között kéne bizonyítani, ráadásul egy csomó PK idővel.
Tavaly senki sem sejtette, hogy LAndeskog ennyire jó lesz, ennek megfelelően a 3. sorban kezdett Factorral, aztán meg a gyengén szereplő Duchene miatt megnyilt az út Ryan előtt. Viszont 3. sorból 2x bionyítani nagyon nehéz. Márpedig sajnos a játékosokat a statisztikáik alapján szokták megítélni, és ő ebbe a rendszerbe pont nem illik bele. Dater is jön itt az első két szezonnal... Duchene nem Tucker mellett játszott, ennek megfelelően ez elég inkorrekt összehaonlítás. És két év múlva ugyanilyen inkoorrekt helyzetben kéne mennie tárgyalni.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#39331) |
|
|
|
|
|
|
|
Abban igaza van, hogy miért kéne neki többet adni, mint pl Duchenenek?
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#39330) |
|
|
|
|
|
|
|
http://blogs.denverpost.com/avs/2013/01/17/offer-ryan-oreilly-fair/12218/
Dater szerint a csapat korrekt... nem szeretem, ha valaki statisztikai alapon érvel.
|
| |
|
|
|
|
+Barrie is minden bizonnyal résztvevője lenne, ha nem tartották volna fenn.
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#39328) |
|
|
|
|
|
|
|
Agozzino és Sgarbossa mennek az AHL All-Starra
|
| |
|
|
|
|
A Wájdot mindig lehet szidni, sőt, kell is
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#39316) |
|
|
|
|
|
|
|
A TFP mondjuk annyira hiteles többnyire, mint Eklund, szóval erre nem érdemes alapozni, bár ebben a témában nehéz mellélőni ilyenkor. Ha meg ezt az összeget nem vagyunk hajlandók megadni neki, akkor rohadjon meg az összes fejes! Egyébként valamiért most elkezdtem reménykedni, hogy vissza tudjuk hozni, lehet, hogy a TFP-s forrás miatt:zavart1:
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#39323) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem ismerem, de az furcsa, hogy máshol 5 millát emlegetnek, itt meg 3.5-4-et. Tököm ki van, hogy eddig a kiba..ott lockout miatt kellett lesni a híreket, most meg emiatt. Mintha mi se történt volna.
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#39324) |
|
|
|
|
|
|
|
Sokat azért nem kell adni a TFP értesüléseire, pletykalap.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#39323) |
|
|
|
|
|
|
|
According to TFP, #Avs are not close to signing Ryan O'Reilly to a new contract. No progress in negotiations.
It's believed O'Reilly is looking to land a multi-year contract worth around $3.5 million to $4 million per season
|
| |
|
|
|
|
Közben Svatost elküldte a Florida. Sajnálom őt, mert több volt benne.
|
| |
|
|
|
|
Viccelsz? :) Írtam is nemrég, hogy ennek előnye egyrészt hogy ott a nyomás Saccon, mert egyértelmű hogy ott van mögötte beugrásra készen ha ő elbukik. Másrészt emeli az edzői stáb szakmai színvonalát (szerintem már rég volt ilyen erős edzői hármasunk, mert Army is sokat látott régi motoros), amiből szintén profitálhatunk. Ráadásul a LEM-nél imádták, ért a fiatalokhoz és a védekezéshez - Lefebvre egész jó volt, de szerintem Quinn előrélépés lesz hozzá képest e téren.
Remélem lesz annyi beleszólása a védelem kialakításába, hogy nem csak EJ és Wilson lesz a 6ban mint a koronggal valamit kezdeni is tudó bekk, hanem belobbizza Barriet, de még Hunwickot is akár. 4 stay at home-mal ne álljunk ki, mert abból nem sok értelmes támadás lesz, csak korongkiütögetés.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#39320) |
|
|
|
|
|
|
|
hofi, abba belegondoltál, hogy idén már Quinn is ott lesz a pad mögött? Azt hiszem te mondogattad régebben, hogy ő kellene már fenn.
|
| |
|
|
|
|
Baszki nem tudom miért 7 órás kezdés rémlett, így mindjárt más!
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#39318) |
|
|
|
|
|
|
|
Szülinapra megyek, ahol 3000ért korlátlan kaja, sör és bor áll majd rendelkezésünkre Egyébként 3kor kezdünk, szóval még akár tovább is mehetsz!
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#39317) |
|
|
|
|
|
|
|
Srácok ne picsogjatok, szombaton én eleve nem tervezek továbbmenni ivászatból részeg bulizásba, csak hogy hazaérjek 1re
|
| |
|
|
|
|
Én is részeg leszek, de én csak vasárnap fogom megnézni. Remélem levakarjuk a vigyort Parise és Sutter képéről. Fujj de utálom a Wildot. (bő 2 nap és rajt, most már ér gyűlölködni?)
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#39315) |
|
|
|
|